T. Ibolya, Kereskedelem és marketing szak

„29 évesen úgy döntöttem, hogy megszerzem az első diplomámat a METU-n, kereskedelem és marketing szakon. A „soha nem késő valamit elkezdeni” mottó hatványozottan igaz rám. 10 év kihagyás után a matematika számomra egyenlő volt az „atomfizikával”. Ennyi év után féltem, hogy tudok-e teljesíteni. Sanyi mindenben partnerem volt ,az első pillanattól kezdve éreztem, hogy menni fog minden. Nagyon türelmes, segítőkész volt. A tananyaggal és a követelményekkel maximálisan tisztában van. Az összes témakört körüljártuk, példákkal és megoldásokkal készült minden órára. A tempója nem feszített, addig nem haladtunk tovább, amíg valóban nem értettem az anyagot. A vizsgákon magamhoz képest sokkal jobban teljesítettem, minden tárgyam sikerült. Az órai jegyzetem mellé biztosított számomra plusz anyagokat is, így csak ajánlani tudom mindenkinek!”
Mádi Matek, Matek és statisztika felkészítők
5
2016-08-31T08:11:12+02:00