Mádi Matek
Üdv a Mádi Matekon!

Át menni Statisztikából

Statisztika 1. ZH felkészítő

a STAT felkészítő BETELT

Már a Gazdmatek1 és 2 is feladta a leckét?

Gondban vagy a viszonyszámokkal?

Nem megy a módusz és a medián?

Ott a helyem a felkészítőn!

5 ok, hogy miért válaszd a Mádi Matek felkészítőt

#01

Az eddigi résztvevők több, mint 90%-a átment a Statisztika vizsgán – ez az arány szuper magasnak számít!

#02

Csak és kizárólag METU-s hallgatóknak szól, azaz ha az itt megoldott példákból készülsz, nem érhet meglepetés a ZH-n

#03

Minden 3. hallgató a Statisztika mellett Gazdmatekból is ide járt – ők már kétszer is bizalmat szavaztak a felkészítőnek!

#04

Átismételjük a kapcsolódó középiskolai alapokat – nem hagyom, hogy lemaradj a középsulis sötét foltok miatt!

#05

Több, mint 160 hallgató járt a Mádi Matek felkészítőkre az elmúlt 2 évben – ennyien biztosították be magukat a bukás ellen!

Kinek kötelező a felkészítő?
Kinek kötelező a felkészítő?

Kinek "kötelező" a felkészítő?

  • Akik Gazdmatek1 vagy 2-ből is többedjére, nagy gondok árán mentek át
  • Akik céltudatosak, küzdenek és csakazértis megcsinálják elsőre a matekot
  • Akiknek középiskolában is kínszenvedés volt a matek
  • Akiknek nincs emelt matek érettségije
  • Akik nem akarják több féléven keresztül újra és újra felvenni a statisztikát
Kinek nem való a felkészítő?

Kinek "nem való" a felkészítő?

  • Akik Gazdmatek1-ből vagy 2-ből jelesre (5) vizsgáztak
  • Akiknek középiskolában csettintésre ment a matek
  • Akiknek megvan az emelt matekja (neked sima ügy lesz a tárgy!)
  • Akik szívesen tesztelnék több féléven át, hogy melyik gyakorlati tanár a legjobb
  • Akik a “majd ráér tanulni a ZH előtti éjszakán” elvet vallják
Kinek nem való a felkészítő?
Mit tanulhatsz meg a felkészítőn?

Mit tanulhatsz meg a felkészítőn?

Röviden: mindent, ami az 1. zárthelyi dolgozatra kell.
Bővebben is érdekel? Csak klikkelj a témakör nevére és máris megnézheted, hogy mi vár rád, ha jössz a felkészítőre!
  • Mik azok a viszonyszámok?
  • Mi a különbség a dinamikus és az intenzitási vsz-ok között?
  • Hogyan fogjunk bele egy mindenhol lyukas táblázat kitöltésébe?
  • Mik azok a helyzeti középértékek?
  • Mit mutat meg a módusz és mit a medián?
  • Hogyan kell szórást számolni és mi a kapcsolata a relatív szórással?
  • Eszik vagy isszák a Pearson-féle A-mutatót?
  • Mi az a kapcsolatvizsgálat, milyen fajtái vannak?
  • Hogyan ismered fel, hogy asszociációval van dolgod?
  • Milyen lépéseken kell végigmenned a megoldásig?
  • Mit kell tenned, hogy megmondd a két ismérv közti kapcsolat szorosságát?
  • Mi az a vegyeskapcsolat?
  • Mikor kell a táblázatot egy plusz oszloppal kiegészíteni?
  • Hogyan számold ki a külső, belső és teljes szórást?
  • Mit mondhatunk a kapcsolat szorosságáról?
Hány órás a felkészítő?

Mikor lesz a felkészítő?

A Statisztika 1. ZH felkészítő összesen 5 órás (2*80 p + 1*120p). Ez az idő elegendő arra, hogy nyugodt tempóban átvegyük az 1. ZH teljes anyagát.

Hogy még jobban alkalmazkodjon hozzád a felkészítő, kora esti időpontban fut:

  • 1. alkalom: 2019.03.04., hétfő – 17:00-18:20 [Viszonyszámok]
  • 2. alkalom: 2019.03.11., hétfő – 17:00-18:20 [Helyzeti középértékek, szóródás]
  • 3. alkalom: 2019.03.18., hétfő – 16:00-18:00 [Asszociációs, Vegyeskapcsolat]
Hány órás a felkészítő?
256-256-b22bca37f5b35cbfbecc36b5e0728250

Hol lesz a felkészítő?

helyszín az Astoria (1075 Bp, Károly krt. 3/A), ami csak 15 perc a piros metróval a METU-tólEgy igényesen berendezett helyszínen leszünk:

  • Fűtés és klíma a komfortérzetért.
  • Flipchart tábla, hogy mindent jól láss.
  • Padok kényelmes székekkel.
  • Kávé, mert néha lemegy az energiaszint 🙂

A korábbi Mádi Matekosok mondták

Mi az a 3 szuper BÓNUSZ, amit megkapsz?

Koppints a színes négyzetekre a felfedéshez!

#1 BÓNUSZ

#1 BÓNUSZ

Szuperhatékony nyomtatott segédanyag - ezzel órákat spórolsz, amikor leülsz a ZH-ra készülni, hiszen minden szükséges képlet és lépés előtted lesz!

#2 BÓNUSZ

#2 BÓNUSZ

2 valósághű minta ZH-t, lépésenként levezetett megoldással - ezzel tesztelheted, hogy mennyire sikerült megértened és a magadávé tenned az anyagot.

#3 BÓNUSZ

#3 BÓNUSZ

Szuper oktatóvideókat is kapsz, amik mind a folyamatos, mind a ZH-előtti last-minute felkészülést is segíthetik! 🙂
Hány fő vehet részt a felkészítőn?

Hány fő jöhet?

A Mádi Matek felkészítők egy-egy alkalmán maximum 14 fő vehet részt.

A Statisztika 1.ZH felkészítő BETELT.

Ha Gazdmatek1-ből jönnél felkészítésre, akkor KLIKK IDE

Gazdmatek2 1.ZH felkészítés érdekel? Kattints IDE.

Gondolj bele: egy gyakorlaton átlagosan 30 fő vesz részt, akiket teljesen random osztottak be a csoportba. A Mádi Matek felkészítő résztvevőinek viszont van egy nagyon fontos közös tulajdonsága: azért jönnek az órákra, hogy átmenjenek Statisztikából!

Hány fő vehet részt a felkészítőn?
Mennyibe kerül az 1. ZH felkészítő?

Mennyibe kerül az 1.ZH felkészítő a 3 szuper bónusszal?

Azon a felkészítőn, amin eddig több, mint 50 fő vett részt és a résztvevők több, mint 90%-a át is ment, 12 000 Ft-ért vehetsz részt.

A fenti ár tartalmazza az összes korábban említett szuper BÓNUSZt, azaz:

  • a felkészítőkön való részvételt,
  • extra segédanyagokat és gyakorló példákat,
  • oktatóvideókat, melyeket MINDIG elérsz,
  • 2 minta ZH-t és levezetett megoldókulcsot,
  • zárt Facebook csoport tagságot.

Meghoztam a döntést - jelentkezem!

 

A Statisztika 1.ZH felkészítő BETELT.

Ha Gazdmatek1-ből jönnél felkészítésre, akkor KLIKK IDE

Gazdmatek2 1.ZH felkészítés érdekel? Kattints IDE.

Marketing by

Meghoztam a döntést - jelentkezem!

Röviden az infók:
Időpontok: 2019.03.04., 03.11., 03.18. (hétfő)
Helyszín: Astoria
Ár: 12 000 Ft
Lemondási feltételek: A felkészítő díjmentes lemondása az első alkalmat megelőző 3. napig lehetséges – minden egyéb esetben a teljes felkészítő költsége fizetendő. Fontos, hogy a látogatott alkalmak számától függetlenül fizetendő a teljes felkészítő költsége.