Mádi Matek
Üdv a Mádi Matekon!

Át menni Statisztikából!

felkészítő (1. rész)

Levelezősként, munka mellett végzed az egyetemet? Gondban vagy, ha egy mindenhol üres viszonyszámos táblázatot kell kitöltened? Nem megy a módusz és a medián? Idegen szavak a következők: khí-négyzet, Cramer-együttható, szórás és szóráshányados?

A legtöbb hallgatónak már középiskolában is nehezen ment a matek, így nem is csoda, hogy az egyetemi matek, ami valójában emelt matek, feladja a leckét és megkeseríti az életet ... VAGY MÉGSEM?
Ott a helyem a felkészítőn!

5 ok, hogy miért válaszd a Mádi Matek felkészítőt

#01

Az eddigi résztvevők több, mint 90%-a átment a Statisztika vizsgán - ez az arány szuper magasnak számít!

#02

Csak és kizárólag METU-s hallgatóknak szól, azaz ha az itt megoldott példákból készülsz, nem érhet meglepetés a ZH-n

#03

Minden 3. hallgató a Statisztika mellett Gazdmatekból is ide járt - ők már kétszer is bizalmat szavaztak a felkészítőnek!

#04

Átismételjük a kapcsolódó középiskolai alapokat - nem hagyom, hogy lemaradj a középsulis sötét foltok miatt!

#05

Több, mint 110 hallgató járt a Mádi Matek felkészítőkre az elmúlt 1 évben - ennyien biztosították be magukat a bukás ellen!

Kinek kötelező a felkészítő?
Kinek kötelező a felkészítő?

Kinek "kötelező" a felkészítő?

  • Akik Gazdmatek1 vagy 2-ből is többedjére, nagy gondok árán mentek át
  • Akiknek kevés a levelezőn oktatott előadás és szeretnének gyakorolni is
  • Akik szeretnének szépen, fokozatosan felkészülni és nem szeretik a rohamtempót
  • Akik évekkel ezelőtt tanultak utoljára matekot
  • Akiknek már középiskolában is kínszenvedés volt a matek
  • Akik nem akarják több féléven keresztül újra és újra felvenni a statisztikát
Kinek nem való a felkészítő?

Kinek "nem való" a felkészítő?

  • Akik Gazdmatek1-ből vagy 2-ből jelesre (5) vizsgáztak
  • Akiknek középiskolában csettintésre ment a matek
  • Akiknek megvan az emelt matekja (neked sima ügy lesz a tárgy!)
  • Akik szívesen tesztelnék több féléven át, hogy melyik gyakorlati tanár a legjobb
  • Akik a "majd ráér tanulni a vizsga előtti éjszakán" elvet vallják
Kinek nem való a felkészítő?
Mit tanulhatsz meg a felkészítőn?

Mit tanulhatsz meg a felkészítőn?

Röviden: mindent, ami a Statisztika tantárgy első fele (az első 4 témakör)
Bővebben is érdekel? Csak klikkelj a témakör nevére és máris megnézheted, hogy mi vár rád, ha jössz a felkészítőre!

01. Pénzügyi számítások
  • Jelenérték vs. jövőérték
  • Diszkonszámítás a mindennapokban
  • Gyűjtőjáradék vs. törlesztőjáradék
02. Határérték számítás
  • Mi a határérték?
  • Határérték bemutatása függvényeken
  • Határértékszámítás a végtelenben
  • Határtékszámítás véges helyen, avagy 0/0 és a C/0 típus
03. Differenciálszámítás
  • Mi az a deriválás?
  • Elemi függvények deriválása
  • Deriválási szabályok
  • Összetett vagy egyszerű a függvény?
  • Összetett függvények deriválás
  • HARDCORE deriválás
  • L'Hospital szabály a 0/0-típusú határértékszámításhoz
Hány órás a felkészítő?

Hány órás és alkalmas a felkészítő?

A Statisztika felkészítő (1. rész) összesen közel 5,5 órás:
4 alkalom, mindegyik 80 perces.

Ez az idő elegendő arra nyugodt tempóban átvegyük a Statisztika anyag első felét (amit aztán folytatunk a 2. rész felkészítőn), sőt, a nehezebb és összetettebb példákból többet is meg tudunk nézni.

Hány órás a felkészítő?
Mikor és hol lesz a felkészítő?

Mikor és hol lesz?

Hogy még jobban alkalmazkodjon hozzád és az órarendedhez a felkészítő, ezért kora esti időpontban fut (16:40-18:00 között), az alábbi napokon:
  • 2017. szeptember 20., szerda - 01. Viszonyszámok
  • 2017. szeptember 27., szerda - 02. Helyzeti középértékek
  • 2017. október 4., szerda - 03. Kapcsolatvizsgálat I. - Asszociáció
  • 2017. október 11., szerda - 04. Kapcsolatvizsgálat II. - Vegyeskapcsolat

    A felkészítő a belvárosban, egy jól megközelíthető helyen lesz: az Astorián!Pontos helyszín: 1075 Budapest, Károly krt. 3/A

Hogy néz ki a helyszín?

Egy igényesen berendezett helyszínen zajlanak a felkészítők – nekem kiemelten a fontos, hogy jól érezd Magadat!
  • Fűtés és klíma, hogy télen ne fázzunk, nyáron meg ne süljünk meg!
  • Flipchart tábla, hogy mindent jól láss !
  • Padok kényelmes székekkel, hogy komfortos legyen a tanulás!
  • Kávé és üdítőautomata, mert inni is kell!

A korábbi Mádi Matekosok mondták

Mi az a 4 szuper BÓNUSZ, amit megkapsz?

#1 BÓNUSZ

#1 BÓNUSZ

Szuperhatékony nyomtatott segédanyag minden felkészítőn, amivel ezerszer könnyebb lesz felkészülnöd a ZH-ra + a felkészítőn megoldott példák kinyomtatva, hogy ne teljen az értékes idő a szöveg körmölésével.

#2 BÓNUSZ

#2 BÓNUSZ

Két valósághű minta ZH-t, lépésenként levezetett megoldással - ezzel tesztelheted, hogy mennyire sikerült megértened és a magadávé tenned az anyagot.

#3 BÓNUSZ

#3 BÓNUSZ

Egy zárt Facebook-csoport tagja lehetsz, ahol csak a többi Statisztika felkészítő résztvevői vannak. Itt lehetőséged van beírni közösbe a kérdéseidet és vagy én vagy a többiek válaszolnak rá.

#4 BÓNUSZ

#4 BÓNUSZ

Részt vehetsz a szorgalmi időszak 4. hetén tartott 60 perces Facebook LIVE-on, ahol bemutatok néhány trükkös ZH példát és felteheted kérdéseidet is.
Hány fő vehet részt a felkészítőn?

Hány fő jöhet?

A Mádi Matek felkészítők egy-egy alkalmán maximum 12 fő vehet részt.


Gondolj bele: Egy-egy levelezős gyakorlaton akár 30-35 fő is részt vesz, akiket teljesen random osztottak be a csoportba! A Mádi Matek felkészítő résztvevőinek van egy nagyon fontos közös tulajdonsága: azért jönnek az órákra, hogy átmenjenek Statisztikából!

Hány fő vehet részt a felkészítőn?
Mennyibe kerül az 1. ZH felkészítő?

Mennyibe kerül a felkészítő a 4 szuper bónusszal?

Azon a felkészítőn, amin eddig több, mint 40 fő vett részt és a résztvevők több, mint 90%-a át is ment, 10990 Ft-ért vehetsz részt (kevesebb, mint 1700 Ft / 45 perc). Ezt 2 részletben is fizetheted (50% az 1., és 50% a 3. alkalommal).
Biztosítsd be magad te is bukás ellen az egyik legnehezebb egyetemi tárgyból!

A fenti ár tartalmazza az összes korábban említett szuper BÓNUSZt, azaz:

  • a felkészítőkön való részvételt,
  • a kiadott nyomtatott segédanyagokat és gyakorló példákat ,
  • 2 minta ZH-t és 2 részletekig levezetett megoldókulcsot ,
  • a zárt Facebook csoport tagságot , ahol felteheted kérdéseidet,
  • megnézheted a ZH előtti héten tartott Facebook LIVE-t , ahol válaszolok a gyakorlás közben felmerült kérdésekre és 1-2 trükkös ZH példát is bemutatok.
256-256-f508028c1726b9a9909d36ce62c13733

Csökkentsd a felkészítő árát!

Ajánld ismerőseidnek a felkészítőt és spórolj akár 3000 Ft-ot.* Ez ennyire egyszerű:

  1. Küldd el neki(k) ezt a linket: http://madimatek.hu/szemelyes
  2. Írd be a jelentkezési lap megfelelő mezőjébe az ajánlott barátok teljes nevét.
  3. Élvezd az így elért kedvezményedet! 🙂
* Feltételek:
  • 1500 Ft/fő kedvezmény érhető el, ha a megjelölt hallgató jelentkezik és be is fizeti a felkészítőt. Maximum 2 ember után jár ez a kedvezmény.
  • A 3. ajánlás után egy 60 perces egyéni felkészítést kapsz a ZH/vizsga előtt. A 4. és a továbbiak után nincs több elérhető kedvezmény.
  • Egy embert maximum egy valaki ajánlhat és a kedvezményt csak akkor kapod meg, ha te jelezted előbb.  Az oda-vissza ajánlás (te őt javaslod, ő téged) nem működik.
  • 256-256-f508028c1726b9a9909d36ce62c13733

    Meghoztam a döntést - jelentkezem!

     

    A Statisztika felkészítő ebben a félévben NEM INDUL.

     

    Ha szeretnéd, akkor egyéni óra keretében szívesen segítek - ehhez írj egy emailt a hello@madimatek.hu emailcímre. Köszönöm szépen 🙂

    Meghoztam a döntést - jelentkezem!

    Röviden az infók:
    Időpontok: 2017. szept. 20., 27. + okt. 04., 11. - 16:40-18:00
    Helyszín: Astoria
    Ár: 10990 Ft (2 részletben is fizetheted!)
    Lemondási feltételek: A felkészítő díjmentes lemondása az első alkalmat megelőző 5. napig lehetséges (2017. szeptember 15., péntek - 23:59)- minden egyéb esetben a teljes felkészítő költsége fizetendő.